Bizonyára ismered őt, Jane Eyret. A viktoriánus irodalom remek szereplője, akinek sorsában sokan vígaszt találtak és talán találnak ma is, annak ellenére, hogy a techno-darwinizmus küszöbét igencsak átléptük már.
Mégis nagyon is sokat tanulhatna történetéből korunk ember(ei) is.
Igen meglepődtem, mikor kínomat elsírtam Valakinek (nagy V-vel, igen), s a válasz ennyi volt:
- Mit vársz? Ma már ha egyedül van egy nő, az igenis csak az ő hibája. Huszonéves suhancok verik a mellük eme csudás vélemény mögött, ugyanis ma már ha egy nő nem kezdeményez, nem fog senkit sem találni. Így ha egyszer párt akarsz, családot, esetleg gyereket, igenis neked kell odasétálnod valakihez és meg kell tenned az első lépést. Ja?! Hogy te már odasétáltál emberkhez? És még mindig nincs senkid? Hát ez akkor is a te hibád.
Az illető nem le akarta harapni a fejem, egyszerűen csak ő is fel volt háborodva, mert valahogy ...nem is tudom, nem fair ez a játék már. Régebben azért a másik nemnek kellett megtenni bizonyos lépéseket, és ha el lett utasítva, akkor ezt nem úgy tette ez meg, mint ma tenné egy férfi. Ma viszont, ha a nő kezdeményez, és nem lesz a válasz, abban a nemben több van mint egy nem. Van benne sajnálat, undor, közöny, nagyképűség, és még sorolhatnám. A női nem NEM ilyen. A női nem ... az talán emberibb.S ha már itt tartunk, a férfiaknak van egy fura nem-mel egyenlő válasza, s ez a hallgatás. És ez rosszabb, mint más szó, akár az igen, akár nem.
Jane nem mondott semmit, ő csak volt, s tettei által mutatta meg, mennyire nagyszerű ember és nő is egyben. Lett párja, támasza, s lett valakinek támasza.
Ma mi lenne veled, Jane? Kitehetnéd te a lelked is, nem lenne ma már egy Rochester sem, aki párjául választana.
"-Miért?"
Mert nem kezdeményezel, nem vagy szupernő, kisugárzásod már fakó, s talán a sok nem után már nem is lenne kedved odasétálni senkihez sem.
Ja?! Hogy írnál neki levelet?
Nem is válaszolna.
