Az élet alakítja az embert, és az ember is alakítja életét. Ki így, ki úgy, de mindenkinek kialakul vagy mindenki kialakít egy szokásrendszert, amivel éli minennapi életét. Történnek vele dolgok, amik által kialakulnak bizonyos reakciói. Pl.: ha most az mondom neked, hogy kakaós palacsinta, érzed az ízét a szádban és tudod, hogy finom. Így van ez a történésekkel is. Ha egyszer lekésed a buszod, akkor rossz kedved lesz, rossz lesz a napod, morcos leszel. Ha másodjára is lekésed a buszod, akkor rögvest eszedbe fog jutni, hogy az előző is ezt váltotta ki belőled, és megint rossz napod lesz és megint morcos leszel. Ha már harmadjára/negyedjére/...is ez történik veled, valószínű, hogy morcos leszel, de sokadjára már, feltéve ha képes vagy rá, az asztalra csapsz, és nem engeded, hogy az a napod is tönkre menjen.
Én így vagyok azzal, ha valakit elmenni látok. Ha ahhoz vagyok szokva, hogy elmegy,de visszajön nemsokára, akkor azzal az érzéssel nincs bajom, tudom,hogy úgyis találkozunk. Ha tudom, hogy sokáig nem látom, még azzal sincs gondom, mert tudom, hogy kicsit hosszabb idő után, de fogunk megint találkozni, és ez az érzés is kezelhető. Ha tudom, hogy nem jön vissza, ...abba bele tudok pusztulni és ezt utálom.
És most ezzel kapcsolatban van egy új érzésem. Ha látom, hogy elmegy, rossz érzés fog el, mert nincs velem, nem látom. És felüti fejét a rossz kedv, a szomorúság. De egy pillanat után kapok egy örömlöketet, hogy csak egy ici - pici időre megy el, és visszajön, és velem lesz. És ez a fura benne, hogy megszokjam az örömöt, mert ezt is meg kell szokni.
Persze azért ez elég könnyen megy...mint a villám.
